1931 október 26-án Henri Charrièret, alvilági becenevén Pillangót (Papillon) életfogytig tartó kényszermunkára ítélik egy selyemfiú állítólagos meggyilkolásáért, majd egy Francia-Guyanai fegyenctelepre szállítják. Pillangó végig fenntartja ártatlanságát és végül 1945-ben sokszori próbálkozás után 39 évesen végleg megszökik a fegyenctelepről, és új életet kezd. 1969-ben megírja a Pillangó című könyvét, amit az élettörténetét meséli el az enyészet útján
A legjobb meseíró a valóság, vagy valami hasonlót állítanak nagyon is sokan, és ezt Pillangó története tökéletességgel igazolja. Andy Dufrenset megszégyenítő reménységgel és Edmund Dantes kitartásánál is százszor nagyobb kitartással tervezi az újabb és újabb télakot. (A télak szó a műben a szökést jelöli) Nem véletlen hozom ezt a két nevet, hiszen ha börtönregény, akkor mindenki Alexandre Dumas Monte Cristo Grófjára gondol, vagy ha egy kicsit modernebb irodalomból idézünk, akkor Stephen King A remény rabjai címmű novellája és annak filmváltozata jut eszünkbe. Meglepő hasonlóság mind a három esetén, hogy a főszereplő ártatlan. Ennek két lehetséges magyarázatát látom, az első hogy olvasóként könnyebb azonosulni az enyészet útjára küldött ártatlannal, mint egy valódi véres gyilkossal, bár Pillangó nem csak azt ismeri el, hogy előélete nem volt feddhetetlen, hanem egy gyilkosságot is a fegyenctelep területén. A másik az az, hogy ha valakinek a lelkiismerete nem tiszta könnyebben viseli a rá kiszabott büntetést, jóformán beletörődik sorsába, míg az ártatlanok természete lázong az igazságtalanság ellen. De míg az első kettő fiktív környezetben, fiktív szereplőkkel történik, addig Pillangó történetének része, vagy egésze, valós eseményen alapul.
Merthogy Pillangó kalandjai fantasztikusak, már-már hihetetlenek, egyszóval nem is hisszük el. Hiszen a
 |
| Pillangó, a szerző |
kritikusok a fotelból jobban meg tudják mondani miért nem élhette át ezt és ezt Pillangó, miért nem szökhetett meg így és így, illetve ezért és ezért nem fogadhatták be az indiánok, és akkor még sorolhatnám. Persze nyilván nem önéletrajzot írt, de hát ha csak egy része is igazság, akkor már fantasztikus dolgokat élt át. És akár így, akár úgy, börtönbe zárták, ám ő nem törődött bele a sorsába és kiszabadult. Hogy a többi vele történt-e meg vagy nem azt nem tudom, de az biztos hogy a könyvbe mindezek zseniálisan vannak összerakva, és lássuk be, attól hogy egy kritikus belátja hogy a dolog nem történt meg, a saját hírnevén nem sokat dob, a mű zsenialitásából szinte semmit sem vesz le. Én nem is firtatom különösebben, egyszerűen csak elfogadom, és elhiszem minden szavát, mert az ezek által nyújtott izgalom a legboldogabb tudatlanság, még akkor is, ha maga a szerző is elismerte, hogy itt-ott kiszínezte a sztorit.
A könyvből szinte csavarni lehet a reményt és a kitartást, de igazából nincs benne hiány kalandban, romantikában vagy életbölcsességekben sem. Egy komplex összessége mindannak amit Pillangó megtapasztalt a nagyjából 13 éves fegyencélete alatt. Ezeken felül rendkívül hiteles képet ad egy fegyenctelep hangulatáról, az összezárt közösségek életéről, a társadalom eme kitaszított embereiről, akik itt próbálják eltengetni szánalmas életüket mindenféle reményből kifogyva a pillanat öröméért. Pillangó és néhány társa viszont hisz abban, hogy mindenkinek jár egy második esély, és nekik is joguk van teljes, tisztességes életet élni. Furcsa hogy erre a tisztességes életre vállalkozásra, még ha az szökött fegyencként kínkeserves is nem a törvény szigora, a magánzárkák nyomora és egyéb válogatott kínzások döbbentik rá a szerzőt, hanem Isten (avagy ha úgy tetszik a sors) és az egyszerű, szegény emberek mérhetetlen jósága.
A könyvet Charrière egy francia újságíró unszolására kezdte el megírni, mikor az venezuelai bárjában vendégeskedett. A könyv egy csapásra világsiker lett, folytatása is készült "Szabad vagy Pillangó" címmel, illetve filmváltozat Steve McQueen és Dustin Hoffmann főszereplésével. Utóbbi jelenleg az IMDB 250-es listájának 245. helyén tartózkodik 8.0-áa osztályzattal.
Ez tipikusan egy olyan könyv, amit mindenkinek ajánlani lehet, aki nem fél 500 oldaltól, embertípustól szinte függetlenül élvezhető pontosan a komplexitása miatt. Nem mondom hogy hibátlan, de számomra majdnem az. Mondjuk 95%
