Teljesen el is feledkeztem erről a blogról amikor átköltöztem a google blogger szolgáltatásába, de most mégiscsak visszatértem ide egy árválkodó hozzászólás miatt. Úgyhogy örömmel tudatom mindenkivel akit esetleg érdekel, hogy átköltöztünk a disztichon.blogspot.hu címre. Azóta már legalábbb még egyszer ennyi poszt született, úgyhogy örömmel ajánlhatom mindenkinek olvasgatásra. Köszönöm szépen mindenkinek, aki eddig figyelemmel kísérte a blogot és ezért (vagy valamilyen rejtélyes okból kifolyólag) olvassa ezt a posztot. Ne felejtsétek:

disztichon.blogspot.hu

1931 október 26-án Henri Charrièret, alvilági becenevén Pillangót (Papillon) életfogytig tartó kényszermunkára ítélik egy selyemfiú állítólagos meggyilkolásáért, majd egy Francia-Guyanai fegyenctelepre szállítják. Pillangó végig fenntartja ártatlanságát és végül 1945-ben sokszori próbálkozás után 39 évesen végleg megszökik a fegyenctelepről, és új életet kezd. 1969-ben megírja a Pillangó című könyvét, amit az élettörténetét meséli el az enyészet útján

Valahogy szokatlannak tartom hogy egy skandináv író az ókori keleti kultúrákról írjon könyvet, de úgy hiszem a finn Mika Waltari megengedhette magának, hiszen a könyve kis túlzással világsiker lett. A történet az ókori Egyiptomba, azon belül is nagyjából i. e. XIV századba, a XVIII dinasztia uralkodásának idejébe kalauzol, ahol is egy orvos fia, Szinuhe szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, akire barátai a magányos jelzőt ragasztották.

Henryk Sienkievitz, lengyel származású, Nobel díjas író talán élete főművének is nevezhetnénk ezt a könyvet, mely az őskeresztények világába, Nero idejébe kalauzol minket, ahol Krisztust követni törvényellenes és a hit gyakorlói bujkálni kezdenek. Egy fiatal patrícus, Marcus Vinicius beleszeret egy keresztény lányba, Lygiába, aki a szerelme viszonzása helyett pusztán egy rejtélyes jelet, a halat rajzolja neki a homokba. Az ifjú katona őrült küzdelembe kezd szerelméért, de hamarosan rájön, ami a fiatal lygiustól elválasztja, az minden földi hatalomnál erősebb.

Manapság szinte a kulturális alapműveltséget jelenti David Fincher Harcosok Klubja című filmjének ismerete. Azt azonban kevesen tudják, hogy a mesélő, Tyler Durden és Marla Singler alakja nem Fincher fejéből, hanem egy amerkiai író, Charles Michael "Chuck" Palahniuk tollából pattant ki. Természetesen az írónak is a film hozta meg a világhírt, de nekem a könyv is képes volt önálló élményt nyújtani. Eme rendhagyó posztban szeretném mindkettőt alaposan körüljárni.

A civilizáció romjain magányos vándorok és fosztogató, kannibál bandák járják az utat, mindannyian a túlélésért küzdenek, egy szebb holnap reményében. Az égből hamu szitál, a nap sem süt többé a haldokló világra. Az óceán szürke, az erdők leégnek. Ebben a világban halad egy férfi és egy fiú a reményt, a túlélést jelentő délnek halad szüntelenül, hordozva a tüzet, az egymás iránti szeretetet. Együtt járják az Utat, és nem is az a fontos, hogy hová érkeznek, hanem az út, amit addig megtesznek...

Rendhagyó módon ezúttal nem egy könyvet szeretnék bemutatni, hanem egy dupla lemezes CD-t. Bár nincs abszolút hallásom (sőt, abszolút nincs hallásom) véleményem szerint a Dire Straits korábbi gitárosának és énekesének, Mark Knopflernek a 8. szólóalbuma egész jóra sikeredett. A lágy, kissé melankólikus dalok sok fajta zenei stílus jegyeit hordozzák magukon, olyan ez, mint egy kis szemezgetés a világzenéből, mégis valahogy olyan egységes az egész, Knopfler tipikus pengetése ugyanúgy rányomja a jegyét az albumra mint a korábbi Dire Straits lemezekre. És hogy megkíméljem a google-t a fölösleges használattól, belinkelem a számomra kedvenc számot:

Ha már olasz szerző, akkor Umberto Eco mellett érdemes megemlíteni Mario Puzo nevét, akinek a világhírt (és mellé az Oscart) nem könyve, hanem a belőle készült filmadaptáció hozta meg. A könyv témája és cselekménye gyakorlatilag azonos a filmváltozatéval, mégis az utóbbi lett sokkal de sokkal népszerűbb, bár egyes könyvkritikusok szerint a könyv is legalább olyan kiemelkedő, mint a filmváltozat. Amikor a könyvnek nekikezdem, furcsamód én is úgy gondoltam, nekik kell hogy igazuk legyen. És hogy tévedtem-e? Spoilerekkel telerakva megtalálható a cikk folytatásában.

A látszat néha csal és a könyvnek semmi köze a fizikához, bár ezt a kultúrában jártasabbak pontosan tudhatják, hiszen a szerző nem fizikus, hanem Umberto Eco, a XX század egyik legnépszerűbb írója. Az olasz író második regénye témáját tekintve az ezoterikus konspirációs elmélettel foglalkozik három barát, Jacobo Belbo, Diovatelli és Casabuon (a narrátor) történetén keresztül. A könyv hatalmas világsiker lett, csakúgy mint az író előző regénye, a Rózsa neve...

A könyv, úgy is mondhatjuk, egész véletlenül került a kezembe, egy nagyobb buszút előtt, így hát jobb ötlet híján kezdtem el olvasni minden előélet nélkül, és mivel úgy gondolom nagyon is megérte álljon itt mások számára először egy kis ajánló

Frank McCourt életrajzi regényeinek első kötete, mely a szerző problémákkal, viszontagságokkal és nélkülözéssel teli első tizenkilenc évét mutatja be, szinte kizárólag Frankie szemével. Frankie a 20-as évek gazdasági válság sújtotta Amerikájában él szüleivel, az északír származású, alkoholfüggő apjával és a szintén ír anyjával, illetve fiatalabb testvéreivel, Malachyval, Oliverrel, Eugennel és Margarettel. A család egyébként sem problémamentes életét rendkívül felforgatja, amikor a legfiatalabb gyermek, Margaret csecsemőkorában meghal, és a család visszaköltözik az anyaországba, ahol az élet bizony még az amerikainál is nehezebb, és a kis Franknek sokszor semmije sincs, csak a családja és a mesék, amiket apjától hall, és a szívében őriz...