A könyv, úgy is mondhatjuk, egész véletlenül került a kezembe, egy nagyobb buszút előtt, így hát jobb ötlet híján kezdtem el olvasni minden előélet nélkül, és mivel úgy gondolom nagyon is megérte álljon itt mások számára először egy kis ajánló
Frank McCourt életrajzi regényeinek első kötete, mely a szerző problémákkal, viszontagságokkal és nélkülözéssel teli első tizenkilenc évét mutatja be, szinte kizárólag Frankie szemével. Frankie a 20-as évek gazdasági válság sújtotta Amerikájában él szüleivel, az északír származású, alkoholfüggő apjával és a szintén ír anyjával, illetve fiatalabb testvéreivel, Malachyval, Oliverrel, Eugennel és Margarettel. A család egyébként sem problémamentes életét rendkívül felforgatja, amikor a legfiatalabb gyermek, Margaret csecsemőkorában meghal, és a család visszaköltözik az anyaországba, ahol az élet bizony még az amerikainál is nehezebb, és a kis Franknek sokszor semmije sincs, csak a családja és a mesék, amiket apjától hall, és a szívében őriz...
"Természetesen nyomorúságos gyerekkorom volt- a boldog gyerekkor egy hajítófát sem ér. A szokványos nyomorúságnál persze rosszabb a nyomorúságos ír gyerekkor, de még ennél is sokkal rosszabb a nyomorúságos ír katolikus gyerekkor"
Nem véletlen emeltem ki ezt az idézetet a műből, hiszen nagyon jól jellemzi az egész mű hangvételét. A nyomor, a szegénység, és a tehetetlenség átjárja az egész kötetet,de mégsem érezzük mindezt nyomasztónak, McCourt tolmácsolásában szinte könnyedén gördülnek a szavak és érezzük a mondatok mögött a gyermeki boldogságot.
A történet akármelyik szegény, alkoholista apával rendelkező gyerek története lehetne, és egy életrajzi regénynél a cselekményt nem igen lehet felróni az írónak, sem a javára írni, de a könyv nem emiatt emelkedik ki az életrajzi kötetek tömegei közül, hanem azzal amilyen tökéletesen kelti életre Limercket és lakóit. Az alkoholista apa, a vallási fanatikus nagymama, a gyengeelméjű nagybácsi mind-mind olyan élesen körvonalazódnak, mintha mi mind átéltük volna a limercki éveket. Úgy hiszem hogy egy életrajznak, avagy egy memoárnak éppen ez a rendeltetése, és ezt a könyv tökéletesen kielégíti.
Külön felhívnám a figyelmet a magyar címválasztásra, ami jelentősen eltér az angol Angels's Ashes (Angela hamvai) címtől és helyette a regény egyik kulcsfiguráját, a gyermek Franck egyetlen igaz és tökéletesen megbízható barátját, az angyalt emeli ki, aki a kisbabát a hetedik lépcsőfokon hagyja. És bár lehet, hogy az angyal, mint személy nem létezik, mégis Frankie számára ez mit sem számít, hiszen ő ezt nem tudja,és amúgy is, mindig kell valaki, akinek az ember a legmélyebb titkait elmondhatja.
Számomra ez a könyv nem azért jelentett többet, mint egy pár órás olvasmány, mert Franck McCourttal olyan dolgok történtek, amik velem soha, vagy éppen amik tanulságosak lennének, egyszerűen csak azért, mert tényleg öröm volt olvasni, az angol erre a page-turner kifejezést használja (annyit tesz hogy olvastatja magát a könyv) és azt hiszem erre a könyvre valami ilyesmi a helyénvaló jelző. De magyarul is annyiban maradhatunk hogy képtelenség letenni.
| Na most döntő pillanathoz érkeztem a blogolás során, vajon adjak-e pontokat és ha igen milyen formátumban. Hosszas töprengés után úgy döntöttem százalékokat fogok adni, elméletileg 0-100ig, de a gyakorlat úgyis rám cáfol majd. |
Álljon hát itt a végén egy szám, ami azért nem nagyobb, mint ami, mert bár olvasni tökéletes, nem az a könyv, ami sokat foglalkoztatja az embert, és irodalmi értéke sem túl nagy. Meg persze azért mert ez az első kritika, és a többi könyvet elviekben ehhez fogom mérni, úgyhogy a szám kereken 90%
