A civilizáció romjain magányos vándorok és fosztogató, kannibál bandák járják az utat, mindannyian a túlélésért küzdenek, egy szebb holnap reményében. Az égből hamu szitál, a nap sem süt többé a haldokló világra. Az óceán szürke, az erdők leégnek. Ebben a világban halad egy férfi és egy fiú a reményt, a túlélést jelentő délnek halad szüntelenül, hordozva a tüzet, az egymás iránti szeretetet. Együtt járják az Utat, és nem is az a fontos, hogy hová érkeznek, hanem az út, amit addig megtesznek...
A könyvet nem is tudom kinek jutna eszébe elolvasni, hiszen alapból a tartalom nem sok ígéreteset mond, legalábbis nem azoknak akik egy jó kis világégést akarnak olvasni egymást zabáló embercsordákkal és kevés érzelmi szállal. Ezen kívül a Pulitzer-díj sem éppen biztató előjel, tekintve hogy önkéntlenül is a köztvévé hírműsorához kapcsoljuk és nem a kiemelkedő irodalmi alkotásokhoz. Meg aztán a könyv szerkezete sem túl biztató, úgy tűnik mintha az írónak egyszerűen olyan gyorsan jött volna az ötlet, hogy nem volt ideje a sortörésekkel foglalkozni vagy azzal hogy szép kerek mondatokat írjon. Ám hamar rájöttem hogy ez csak a realitást szimbolizálja, hiszen ebből a poszt-apokaliptikus világból minden cifraság, minden szépség kikopott, az egész egy nagy szürkeség, és az emberi kommunikáció ennek értelmében ugyanúgy a lehető legegyszerűbbre kopott, szimpla félszavakra. De még milyen félszavakra! Nagyon nagy gonddal kell olvasni ahhoz, hogy tökéletesen megértsünk mindent, olyan rövid és mégis olyan ütős dialógusok vannak.
"Azt hiszed hazudok neked.
Nem.
De úgy gondolod a halállal kapcsolatban hazudnék.
Igen.
Jól van. A halállal kapcsolatban talán hazudnék. De most nem haldoklunk.
Jó."
A két főszereplő a férfi és a fiú, egy bevásárlókocsira való ingóságot leszámítva csak ők maradtak meg egymásnak, az anya már otthagyta őket, a könnyebb utat választva öngyilkos lett. A mű témaköre a férfi és a fiú kapcsolatára épít, szinte minden más, beleértve a katasztrófa előzményeit és az aktuális állapotok szükségesen túli ecsetelését, kikopik a műből, pont úgy, mint a mondatok és a színek. A férfi életének értelmévé válik a fiú, annak felnevelése illetve jövőjének biztosítása, ugyanakkor végig ott lebeg a fejük felett az, hogy képes lenne-e a férfi megölni a fiút, elkerülve ezzel hogy a kannibál embervadászok kezére jusson. Számomra azonban nem ez volt a könyv központi kérdése, hanem sokkal inkább az, ami a gyereket is foglalkoztatja: kik azok a jók, és mi céljuk a világban? Mi teszi őket jóvá? És vajon mi az a "tűz", amit a jók a szívükben hordoznak, és aminek nem szabad kihunynia? A hit, amely hegyeket képes megmozgatni? Vagy a remény, ami életben tartja őket, ami kitartást ad? Vagy a szeretet, ami a föld minden hatalmánál erősebb és minden rejtélyénél titokzatosabb? Esetleg e három egyszerre? Nem tudom, de nincs is megmondva, a szerző elég sok mindent az olvasóra bíz.
Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. (Biblia, Korinthusbeliekhez írt I. levél, 13,13)
Érdekes szemléletet képvisel a gyermek, aki az ártatlanság és a tisztaság a romlott világban. Ő segítene mindenkin, megosztaná mindenét másokkal amije van. Kérdései sokszor nehezek, és bizony filozófusok is órákat gondolkodhatnának rajta. És igazából nem is kell hozzájuk a háttérben egy haldokló világ, bárhol jogos kérdések, amelyek megállják a helyüket. A férfi ezzel szemben a saját érdekeiket helyezi mindennek fölébe, ő képviseli az általános gondolkodásmódot extra adag szeretettel fűszerezve. És sokszor mintha a mondatai mögött ott lenne hogy "te ehhez még fiatal vagy" vagy azt hogy "te ezt még nem érted"... De vajon tényleg a gyerek nem érti? Hiszen mintha pont hogy a férfi életszemlélete szülné a fejvesztett anarchiát, míg ha mindenki a gyerek fejével gondolkodna, akkor talán felépíthető lenne egy új civilizáció.
Feküdtek és hallgatóztak. Meg tudod csinálni? Amikor eljön az ideje. Amikor eljön az ideje nem lesz vesztegetni való időd. Most van itt az ideje. Átkozd meg Istent és halj meg. De mi van ha nem sül el a pisztoly? Ilyen nincs. És ha mégis van? Képes leszel szétzúzni a fiad koponyáját egy kővel? Vajon lakozik-e benned egy ilyen lény amelynek létezéséről eddig semmit sem tudtál? Létezhet-e egyáltalán? Öleld át szorosan a fiút. Így jó lesz. A lélek fürge. Húzd magadhoz a fiút. Puszild meg. Gyorsan.
És akkor még mindezek mögött ott van Isten, aki csak néz és nem cselekszik, mintha magára hagyta volna a világot, hagyta had pusztuljon. Mintha mindaz, ami a Jelenések könyvében szerepel valóra válna 7 pecsét, 7 trombitaszó és 3 jaj.
Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete. [...] És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. [...] És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. (Biblia, Máté evangéliuma 24, 7-12)
De vajon Isten tényleg magára hagyta-e a világot? De ha tényleg, akkor mégis mit keres benne a szeretet?
Személyes véleményem szerint a könyv zseniális és letehetetlen, két-három alatt olvastam végig mind a 230 (amúgy nagybetűs és nem túl nagy) oldalát, egyszerűen nem tudtam letenni. Kiválóan érzékelteti a két szereplő között a szeretetet, az egymásra utaltságot, és a kisebb-nagyobb veszekedéseket. Mindezek mellett végig ott a feszültség és az izgalom. És bár egy kicsit nehezen követhető a párbeszédes rész, mégis viszonylag könnyen olvasható ám annál nehezebben emészthető. Számomra ez legalább 91%-ot ér. Meg persze azt, hogy a közeljövőben több könyvét is el tervezem olvasni a szerzőnek.
Ja és még annyi hogy a könyvből Vigo Mortensen főszereplésével filmet is rendeztek. Ha valaki a könyv után meg akarja esetleg nézni, ne magyar szinkronnal tegye, mert az egyszerűen borzalmas. Az egy másik kérdés, hogy a film, bár a világot tökéletesen festi meg, mégsem adja át ugyanazt a feszültséget és izgalmat mint a könyv.
